Növekvő feszültségek-nagy fordulatok, 2016-ről 16 pontban

Szubjektív szakmai megállapítások az elmúlt év hazai közéleti-politikai kommunikációjáról

A 2016-os év az extremitások éve volt a hazai és nemzetközi politikában is, hiszen dinamikus változások, nagy átalakulások, fájdalmasan durva események, újabb és újabb egymásnak feszülések jellemezték. Összegyűjtöttem néhány észrevételt - a teljesség igénye nélkül - a közéleti-politikai kommunikációról, amelyek számomra szakmailag elgondolkodtatónak, érdekesnek bizonyultak az elmúló évben.

 

1.     Már önmagában az, hogy a hazai közélet legfontosabb témája ebben az évben is a migráció/menekült kérdés maradt, már az extremitás. Az európai parlamenti választások kapcsán mindig halljuk azokat a neheztelő véleményeket, hogy nem érdekli a választókat Európa, csak a saját belpolitikai kérdéseik. Ez most megváltozott. Már nemhogy nem érdekli őket az európai politika, de az európai hatalmi mozgásokról olvasgatnak, érdeklődnek, lassan a hétköznapi választó is megtanulja az európai vezetők neveit. Ennek a jelenségnek fontos motorja a kormány-közeli média, sikerük e téren elvitathatatlan.

2.     A migráció/menekült téma - ma úgy tűnik - menedzselhető lesz 2018-ig, a következő parlamenti választásokig. A rezsicsökkentés után erre, mint második kommunikációs „hidrogénbombára” tekinthet majd a kormányzat. Minél lassabb ütemben, és az érdemi intézkedéseket kerülve reagálnak az európai kormányok vezetői, annál tovább menedzselhető a téma. Faramuci helyzet ez, de minél tovább él a terrorveszély, minél több terrorcselekményt élünk meg Európában, annál erősebbé és aktuálisabbá válik a téma. Tovább fűszerezi a helyzetet, hogy épp a politikai vezetők témával szembeni ellenállása, és a túlhallgatás miatt az átlagemberekre hirtelen törő, szörnyű következményei táplálták fel politikai tendenciává, trenddé az ügyet.

3.     A migráns/menekült témát a kormányon kívüli hazai politikai szereplők megpróbálják bagatellizálni, miközben meggyőződésem, hogy a kormánnyal szemben álló politikai szereplők az egész témát meglehetősen alulértékelik, félreértik.

A 2015-ben kezdődött történet azt meséli el a választónak, hogy akár az egész világgal szemben is igaza lehet a magyar miniszterelnöknek. Hiába mondott az elején mindenki mást, a végén kénytelen lesz mindenki belátni a tévedését, és igazodni hozzá. Ahogy látjuk ez a vélemény változás tyúklépésekben, araszolva halad előre. A történet jelenleg ebben az ívben mozog, ez a dinamikája, így erre visszanézve különösen fájdalmasnak tűnhet a hazai politikai ellenfeleknek az egykori zsigeri ellentmondás, a stratégiai lehetőség elszalasztása. A téma felhajtó erejéből kimaradtak, és teljesen átengedték az (akár óceánok átszelését is lehetővé tevő) passzát szelet a kormányoldalnak.

Ha a probléma kezelése ebben az ívben megy végig, és akár nemzetközi szinten is a miniszterelnök kezdeti véleményével megegyező eredménnyel zárul le, az olyan erőt és legitimációt biztosít a kormányfőnek, amely hazai nagy válságokkal és botrányokkal szemben is védelmet adhat számára a későbbiekben, miközben így bebizonyosodó politikai éleslátása a későbbiekben akár komolyabb európai szereplését is megalapozhatja. 

A hazai közélet szereplői számára jó lecke az is, hogy a választó számára fontosabb szempont a biztonságának a szavatolása, mint hogy a kormányfő környezetében láthatóak-e visszásságok. (Maslow alapok)

4.     Az álhírek jó ideje a politikai kommunikáció eszköztárában vannak, mára a politikai kommunikációs stratégia jelentős fegyverévé váltak. A hamis és az igaz szétválaszthatatlan összekeveredéséből származó „hírek”, a konteógyártó futószalagok világában választó legyen a talpán, aki ki tud igazodni ezek között.

Ez a jövő egyik nagy választói kihívása.

5.     Az amerikai elnökválasztás kijelölte a mai politikai kommunikáció súlypontjait, melyek közül az egyik ilyen súlypont a botrányok módszeres, stratégia szintjére emelt használata. Kijelenthetjük, hogy ebben a tekintetben a magyar politika benn van a fősodorban.

6.     Ebben az évben a karaktergyilkosság lélektanát, módszertanát egyre többen megismerhették. (Spéder, Vona, Juhász, Rogán, Farkas, Mengyi, … és még sokan mások voltak ennek áldozatai.) Persze mindenkinek a sajátja fáj, érte sajog jobban a szíve.

Az egymással szemben felállt médiatáborok szereplői vidáman fociznak az éppen kijelölt szereplők „fejével”, gátlások nélkül építik a saját logikájuknak megfelelő értelmezéseket, és az abból fakadó történeteket. Politikai oldaltól és szereplőtől függetlenül gyakorolják a módszert még akkor is, ha jól látható, mely gyárak futószalagján készül el a mű.

A stílusos befolyásolásra egyre kevesebb stratéga vállalkozik. Lassan elveszik ez a műfaj is.

7.     A médiumoknál (már-már kivétel nélkül) totális logikává vált két stratégia szempont. Ezek mára minden más szempontot felülírnak.

Az egyik csoportban a kormány szándékainak segítése a mindenek feletti rendező elv, a másikban a kormány szándékainak ellehetetlenítése a legfontosabb rendszer szintű feladat. Ez szinte teljesen ellehetetleníti a közéleti kommunikáció szakmai botránymentesítését, a krízisek kommunikációs kezelését. Leegyszerűsítve úgy fogalmazhatnám meg: vagy nem kerülsz be az MTI híreibe, és a belőle dolgozó felületekre, vagy az azzal szemben álló médiumcsoport zárja el az értelmes reakciód előtt a felületeit.

A közéletet nem érintő kérdéseknél, vagy a téma-fősodor szerint irreleváns közéleti témákban van lehetőség a hatékony szakmai munkára, ezeken kívül pedig csakis az oppozíciós logikájukat figyelembe véve és arra építve lehetséges szakmai munkát végezni.

8.     A 2016-os év egyértelműen a nagy változások éve, tehát azoknak hozhatott hasznot, akik ezeket a változásokat kívánták, maguk elindították. A miniszterelnök a nemzetközi vizeken viszi a változás hangját, egyre nagyobb sikerrel, megítélése pedig egyre szélesebb körben változik. A hazai közéletben a Jobbik kezdett néppárti manőverbe, ahol a jobboldali választóik mellé a bizonytalanokból és a baloldaliakból is bőven gyűjtenének, miközben a baloldali pártok egyhelyben toporgása, megújulási képtelensége ezt a folyamatot csak segíti.

9.     A kormányoldalon kívül alig lehet tapasztalni stratégiai, politika kommunikációs szakértelemre utaló aktivitást, így e tekintetben ez az év tovább konzerválta azt az állapotot, amelyet már megszokunk. E nélkül pedig senki sem kerülhet kihívói szerepbe, marad a centrális erőtér. Jól jellemzi ezt az állapotot a népszavazási eredményt saját sikerükként feltüntető, az ellenzéki véleményű szereplők hirtelen felszakadt öröme. Már az eredmény, ha az ellenfél nem elég körültekintő, és elmarad annak megsemmisítő erejű győzelme. Az a néhány éve látott, akkor kilátástalanul futballozó magyar válogatott jut eszembe erről, amelyik a kis vereséget jó eredménynek értékelte. Láthattuk, hogy abból az állapotból, azon a logikán nem volt lehetőség a megújulásra. Ott is új logika kellett a fejlődés elindulásához.

10.  Egy kivételt mégis megmutatott a 2016-os év. A hazai közélet leglátványosabb innovációja ma a Jobbiknál látható, legtöbbet talán e párt elnöke fejlődött. A néppártosodás a kommunikációban és a politikai cselekvésben elindult. Egy szűkebb világot kíván felcserélni egy nyitottabb, levegősebb szerepre. A Jobbik a legbántóbb hiányát kezdte el felszámolni, méghozzá a fajsúlyos szellemi hátországának a hiányát. A Jobbik mozgásából egyértelműen látszik, hogy értelmes, nagy szakértelemmel bíró stratéga, vagy stratégák álltak be mögéjük, feltételezhetően kialakulóban a párt think-thankje. - nem véletlenül fordultak velük szembe a legerősebb „ágyúk”. Na persze ez még nem garanciája egy későbbi sikernek, de elengedhetetlen feltétele annak.

Hogy lássuk azért pontosan a pozíciókat,: a Fidesz ezt éppen 20 éve meglépte.

orba_n-vona.jpg

11.  Ahhoz, hogy a néppártiság üzenete, az azt felépíteni hivatott témák hozzák a politikai hasznot, ahhoz médiumokra, felületekre, szócsövekre is szükség van. 2016-ra vált nyilvánvalóvá az a kölcsönös előnyökön nyugvó haszonszövetség, amely a miniszterelnökkel szembefordult régi bajtárs, és a Jobbik elnöke között köttetett. A kormányoldalról, és azzal szemben is, a közélet egyes küzdelmeit sokszor az Orbán-Simicska háború logikáján belül értelmezik. (A 2015-ös „G” nap óta ebben a küzdelemben folyamatosan szűkülő lehetőségek mellett kell vívnia Simicska Lajosnak.) A politika természetes logikájából következő egymásra találás meglepetéseket is hozhat még az elkövetkező időszakra.

12.  2016 éve (a politikai stratégia nyelvén: a két választás között félúton) arról szólt, ki lesz, vagy egyáltalán lesz-e olyan kihívója a miniszterelnöknek, aki egy személyben képes lehet az elégedetleneket összegyűjteni vele szemben 2018-ban. Az év második felének ellenzéken belüli mozgásai e kérdés körül táncoltak.

13.  Gyakori téma volt a „píszín”, a politikailag korrekt beszédmódon való túllépés, és hirtelen pólusváltások az ideológikus szerepekben, a gondolkodásmódokban is megfigyelhetővé váltak. Ami eddig modern volt, hirtelen maradivá vált, akik nyitottnak mondták magukat, azok elutasítókká és gorombákká váltak, akiket eddig toleránsnak gondoltunk, azok kirekesztőnek mutatták magukat. Alapvetően átrendeződtek az eddigi megítéléseink. Megfigyelhettük a szabad világ szószólóit úgy, hogy aki nem az ő véleményükön van az intoleráns, az szabadságellenes, az kirekesztő. Ez az általuk felrajzolt világ gyorsan lelepleződött, így akik eddig a varázsszavakat birtokolták azok szavai elvesztették varázserejüket, azok hatása megszűnt.

Kiváló példája ennek a Clinton hívők reakciója a választási eredményekre. Az utcai erőszak, a békétlenség és a világvége hangulat – mindez a tolerancia és a demokrácia védelmében. Nagy fordulat ez, mindez szinte egy éven belül.

14.  Az egyén számára a valóság észlelése és látása (nem filozófiai és vallási értelemben) egyre nehezebbé válik. A technika fejlődésével (keresők algoritmusai, közösségi felületek szerkesztési-rendezési elvei) olyan személyes valóságok alakulnak ki, amelyek a hozzánk hasonlókkal információs buborékokba zárnak minket, és így egyre kevésbé kell konfrontálódnunk a tőlünk eltérő véleményekkel a világhálón. Észrevétlenül távolodunk a tőlünk különböző közéleti véleményű választótársunktól, ami pedig megmarad számunkra az, hogy teljes bizonyossággal érezhetjük azt a velünk szembenállóval, hogy ő bizony hülye.

A folyamat dinamikusan erősödik, a közösségi felületek komment viharaiban pedig jól látható, hogy a jelenség következménye virul, ha pedig ebbe az irányba halad tovább a technika vezérelte világunk, idővel teljesen elveszíthetjük egymással szemben a megértés képességét, ha továbbra is csak a virtuális világban tájékozódunk.

true_false.png

15.  Mindezek miatt az egyénnek, aki a közélet ügyeiben ragaszkodni szeretne a valóság bonyolult, ám tiszta meglátásához, egyre többet kell tennie ennek érdekében. Osztályoznia és értékelnie kell az információkat, ami egyre több idejébe és energiájába fog kerülni, emiatt szellemi önvédelemből éppoly paranoiddá válhat, mint maguk a politikusok.

16.  A közéletben – nem csak itthon – ma komoly innováció a JPÉ szabály, a józan paraszti ész logikája, mégis mindent a centrális erőtérhez való viszony, és a pártos logika ural.

Ez az év ezt csak tovább élezte.

De ha mindez így van, előbb-utóbb ismét divatba jön a mérsékelt hangnem, a szakmai szempontok által kijelölt véleményhatár. Legyen kedvünk kivárni!

 

Mint minden év, ez is csak az előző év ügyeit tudta tovább vinni, némelyik témát felerősítette, van amelyiket elhagyta, és hozzá tette azokhoz a maga új témáit is.

Az világosan látható, hogy 2016-ban éleződtek a konfliktusok, növekedtek a feszültségek, de ahogy így hozzánézzük az előző éveket, egyre inkább észrevehetőek a tendenciák is.

Azt már megtanulhattuk a politikai kommunikációból, hogy fontos a pillanatnyi pozíció, de a tendenciák még fontosabbak.